Több mint tíz év telt el azóta, hogy utoljára aktív voltam a postcrossingen. Akkoriban rengeteg örömöt adott: a várakozás, a kézzel írt sorok, az ismeretlen emberek apró üzenetei a világ minden tájáról. Aztán valahogy félbemaradt. Elmaradt egy képeslap, aztán még egy… végül csend lett.
Pedig az igazság az, hogy mindig hiányzott.
Most karácsony közeledtével történt valami, ami újra felébresztette ezt az érzést bennem. A Molyon meghívtak egy karácsonyi képeslapküldésre, és ahogy olvastam a felhívást, azonnal ismerős izgalmat éreztem. Tudjátok, azt a „de jó lenne megint” érzést. Innen pedig már nem volt megállás.
Gyorsan kértem is új címeket a Postcrossing oldalán, majd felnéztem ide, a blogra. Bevallom, kicsit szomorúan láttam, hogy annak idején ezt is elhanyagoltam. Rengeteg képeslap maradt ki, amiket megkaptam, de sosem mutattam meg itt, sosem írtam le a hozzájuk tartozó kis történeteket.
Úgyhogy most elhatároztam valamit: szépen sorban pótolni fogom őket. Nem sietve, nem tökéletesen, hanem örömmel. Ahogy annak idején is kellett volna.
Ez a blog újra a képeslapokról fog szólni. A várakozásról, a messziről érkező üzenetekről, apró történetekről és arról, milyen jó érzés újra kapcsolódni – papíron, bélyeggel, kézzel írt sorokon keresztül.
Ha velem tartasz, nagyon örülök.
Ha pedig most tévedtél ide először: üdv itt, jó helyen jársz 🤍
És természetesen ennek örömére íme pár elmaradt képeslap a múltból.
2015. május 11. - Japán
Ezt a Kiki, a boszorkányfutár animés képeslapot Kaoritól kaptam, Kobe városából.
